Meg is érkezett az első fejezet! Nem tudom, mennyire fog tetszeni majd nektek, de remélem elég jóra sikeredett. :) Belle.
Sharlotte Snow
Még mielőtt elindultam volna a taxi felé, az oldalamon lévő táskámban kutakodtam a telefonom után, mert azt ígértem a szüleimnek, hogy legalább egy SMS-t küldök majd nekik a lesszállás után. Így is biztosan halálra izgulták magukat - még sehova sem utaztam nélkülük.
"Épségen megérkeztem és a rossz emberek sem raboltak el!"
Az üzenetem rövid volt, de lényegre törő. Jóllehet még jobban kiakasztja majd őket, de megérte így fogalmazni.
Miután a zsebembe süllyesztettem a telefont elindultam a sárga taxi felé, a fekete, görgős utazótáskám bal kezemmel húztam magam után míg a másikban egy szintén fekete, de bordó csíkokkal díszített sporttáskát cipeltem. Csak így tudtam elhozni magammal a ruháimat és a cipőimet is - meg kell mondanom, elég sok cuccom akad.
Az út alatt bőven volt min elgondolkodni, de mihelyst a szálláshelyemre értem, minden kiment a fejemből. A csomagjaimat a kezemben cipeltem vagy éppen húztam. Tele voltam pakolva és már a kezem is kezdte lehúzni a súly. Nem törődve ezzel, beléptem a kis hangulatos, faborítású étterembe és a kiszolgáló pulthoz mentem, ahol egy nagyjából velem egykorú srác törölgetett poharakat és rakta el a helyére őket.
- Szia! - köszöntem mire a srác felnézett és szélesen elmosolyodott. - Sharon Snow vagyok és szobát foglaltam pár napja - mondtam kicsit fáradtan.
- Szia, Kayden - mondta a srác és letette a poharat, amit az előbb még a kezében szorongatott. - Egy pillanat és itt vagyok! - kacsintott és kiment a hátsó ajtón, ami nyilván a személyzetnek volt fenntartva.
Amíg vártam, észrevettem, hogy páran engem néznek, de nem foglalkoztam vele. Gondolom azért néznek ennyire, mert még új vagyok és újdonságnak számítok. A sporttáskám a vállamról levettem, de teljesen felesleges volt, mert a következő pillanatban Kayden jelent meg újra egy szobakulccsal.
- Elkísérlek, gyere velem! - féloldalas mosolyra húzta a száját.
Megvártam míg kijön a pult mögül és örültem neki, hogy segített a táskáim felcipelésében ugyanis már nagyon fáradt voltam.
Az út alatt bőven volt min elgondolkodni, de mihelyst a szálláshelyemre értem, minden kiment a fejemből. A csomagjaimat a kezemben cipeltem vagy éppen húztam. Tele voltam pakolva és már a kezem is kezdte lehúzni a súly. Nem törődve ezzel, beléptem a kis hangulatos, faborítású étterembe és a kiszolgáló pulthoz mentem, ahol egy nagyjából velem egykorú srác törölgetett poharakat és rakta el a helyére őket.
- Szia! - köszöntem mire a srác felnézett és szélesen elmosolyodott. - Sharon Snow vagyok és szobát foglaltam pár napja - mondtam kicsit fáradtan.
- Szia, Kayden - mondta a srác és letette a poharat, amit az előbb még a kezében szorongatott. - Egy pillanat és itt vagyok! - kacsintott és kiment a hátsó ajtón, ami nyilván a személyzetnek volt fenntartva.
Amíg vártam, észrevettem, hogy páran engem néznek, de nem foglalkoztam vele. Gondolom azért néznek ennyire, mert még új vagyok és újdonságnak számítok. A sporttáskám a vállamról levettem, de teljesen felesleges volt, mert a következő pillanatban Kayden jelent meg újra egy szobakulccsal.
- Elkísérlek, gyere velem! - féloldalas mosolyra húzta a száját.
Megvártam míg kijön a pult mögül és örültem neki, hogy segített a táskáim felcipelésében ugyanis már nagyon fáradt voltam.
Kayden Moore
Már nagyon untam magam. Korán kellett felkelnem ugyanis ma én voltam beosztva és Chris egy műszakba a szüleim éttermébe. Reggel óta, mióta kinyitottunk egyre több a vendég, de erre számíthattunk is. Nyáron mindig többen szeretnék kipihenni magukat és a közelből vagy akár másik államokból is folyamatosan szállnak meg nálunk.
- Aztán nehogy elaludj Kay! - Clara hívta fel magára a figyelmet. Clara egyébként egy igen vonzó egyetemista volt, néhányszor még kavartunk is csak sajnos nem mindig tudott itt lenni, Monroe-ban.
- Ha te itt vagy, ez esélytelen! - kacsintottam. - Kérsz valamit?
- Egy adag szerencse most jó lenne... - elnevettem magam.
- Újabb meghallgatás? - ő bólintott egyet. - Sok sikert, drága! - küldtem neki egy pajzán mosolyt s egy csókot.
- Köszi! - mondta s el is köszönt.
Miután elment, egy ideig még unatkoztam s álmosan ásítottam egyet. Eszembe jutott, hogy még 5 órát le kell húznom. Még csak 9 múlt pár perccel, de nem sok kedvem volt itt dekkolni. Kinyújtózkodtam és elhatároztam, hogy mihelyst vége a munkaidőmnek, kiszellőztetem a fejem és lemegyek a partra kicsit hülyéskedni pár baráttal.
Az órák túl lassan teltek. Én csak álltam egy helyben s felvettem a rendeléseket vagy éppen kiszolgáltam pár vendéget. Chris-nek is akadt elég dolga, így nem volt szinte egy szabad percünk sem. Sajnálatos módon nem volt senki más, aki besegíthetett volna ma nekünk, anyáék pedig most éppen beszerző körúton voltak. Éppen a poharakat törölgettem, mikor egy csinos szőke hajú, fiatal nő jelent meg előttem. Nagyjából velem egykorú volt s fáradtnak tűn. Nagy, kék színű szemeivel engem fürkészett.
- Szia, Kayden - mondtam és kértem egy percet. Letettem a poharat, ami a kezemben volt éppen s kimentem a hátsó irodába. Megnéztem a "nagy könyvet", amibe a foglalásokat írtuk s megkerestem Sharon Snow nevét. Miután nagy nehezen kibogoztam Chris kézírásából, eltelt nagyjából 5 perc, de legalább biztos voltam benne, hova kell mennem. - Elkísérlek, gyere velem! - Felvettem a csomagjait és megmutattam neki, merre kell menni.
Egy ideig csöndben sétáltunk egymás mellett s engem már kicsit kezdett zavarni ez a szótlanság. Mindig is sokat beszéltem és még akkor sem állt be a szám, amikor éppen valami őrültséget követtem el. A szőkeség kissé fáradt lehetett, látszott rajta, hogy megviselte az ide vezető út.
- Na és honnan jöttél? - kérdeztem. - Elég ramatyul nézel ki! - állapítottam meg.
- New York-ból. És eléggé ki is fárasztott az út - mondta és a szája elé emelte a kezét, hogy eltakarja az ásítását.
- Az nem éppen a közelben van...
- Hát... nem igazán... - elmosolyodott.
- Meg is érkeztünk! - mondtam egy rövid pillanat elteltével. Egy különálló kis apartmant bérelt, személy szerint ez volt a kedvencem. Kinyitottam előtte az ajtót és beengedtem. - Hova rakjam ezeket?
Körbenézett és egy ideig eltöprengett a kérdésemen.
- Szerintem a szobába, ha nem túl nagy kérés.
- Semmiség - kacsintottam és leraktam a cuccait a szobájában.
- Köszönöm! - mondta s egy helyben álldogált, nem tudta, mit kéne csinálnia.
- Nos, én akkor szerintem megyek is. Ha szükséged lenne valamire, nyugodtan hívd a szobaszolgálatot! - mondtam s kisétáltam a szobából. Betettem magam után az ajtót és mentem vissza a főépületbe dolgozni. Még volt egy másfél órám a munkaidőmből, amit sajnos nem bliccelhettem el, mert most elég feltűnő lett volna, hogy csak Chris dolgozik.
